Képek

Főoldalra

Abu Szimbel

Ehhez is kapcsolódik egy szép történet, azért írom le, hogy megerősítsem Thort, aki szerint engem jó emberek vesznek körül. (Írnám, hogy ezek közé tartozik ő is, de ez annyira direkt lenne...:) Szóval ezt az utat  az uram kapta igazából születésnapjára. 2001-ben volt először Egyiptomban, amikor egy barátunkkal jöttek ide. A részletek bár nem lényegtelenek, részletezésüktől itt és most eltekintenék, a lényeg az, hogy E. úgy érezte, ennek az útnak az emlékére meghívja az uramat erre az Abu Szimbel-i kirándulásra, amelynek árát kissé borsosnak találtuk, ezért nem fizettünk be rá. Én hónapokig őrizgettem a titkot a férjem előtt, hogy ő is repül Abu Szimbelbe. Sokáig nem fájt a szívem, hogy én ebből kimaradok. Aztán az indulás előtt már éreztem egy kis sajgást azon a tájon, de semmi komoly. Az indulás előtti este azonban kiderült, hogy E. engem is meghívott Abuba, csak a repülőjegyek körül támadt bonyodalom miatt ezt nem tudta tovább titokban tartani. (Merthogy Ferihegyen megkaptuk az összes repjegyet, ott azért feltűnt volna nekem, hogy miért van nekem is odaszóló jegyem, és mégse a reptéren akarta átadni az ajándékot.) Hát így jutottunk el Abu Szimbelbe, és mondhatom, talán az utunk legfantasztikusabb állomása volt. E helyt is  köszönjük szépen!

Naplemente Luxorban

Ünneplő ruhás fiúk Ramadan végén

Élet a Nílus mentén

Kairó


 

És most megyek fürödni:)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: Éva, 2008. okt. 6. 9:56 - címkék: és kategóriák: - 2 komment

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  Thor
    2008. 10. 06. 13:08

    Ne zavartasd magad Brekikém, elbírom én a személyi kultuszt :) bár sajna, ahogy elnézem, még odébb vagyok attól, hogy Abu Szmbelt vehessek valakinek szeretetem és nagyrabecsülésem jeléül. Amúgy, a képeidet nézve, és az ódeirigyellek refrén-kórus hangját csökkentendő, ha megtehetném, mindjárt magamnak is vennék egyet.

  • 2.  Pingu
    2008. 10. 06. 20:35

    Nagyon örülök, hogy Te is láthattad. Amikor mi voltunk akkor az a mondás járta, hogy két ember van: aki elment Abu Simbelbe és nem bánta meg, illetve olyan aki nem ment el és megbánta... :))

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.